A következő évadban kiderül…
Az elmúlt években több hazai gazdaságpolitikai döntés is megannyi vita és egyet nem értés tárgyává vált: gondoljunk csak az SZJA visszatérítésre, az extraprofit adóra, a kamatstopra vagy az ársapkákra.
Ezeknek hatékonyságát nem csak a tapasztalt közgazdászok kérdőjelezték meg, az utca emberében is merültek fel kétségek ilyen téren. Október 31-én hasonló, megosztó téma került terítékre: az inflációkövető adózás hazai bevezetése.
Az új törvényjavaslat értelmében az infláció mértékével nőne az alkoholos italok, a dohánytermékek, valamint az üzemanyagok jövedéki adója, az átírási illeték, emellett a gépjárműadó, a regisztrációs adó, illetve 2026-tól a cégautóadó és a dohánytermékek jövedéki adója is. Ráadásul mindez magával hozná azt is, hogy ezen adók mértéke automatikusan, törvénymódosítás szükséglete nélkül változna.
A képlet egyszerű: az említett adók 2025-től minden évben az előző év júliusában mért, a KSH által közzé tett éves fogyasztóár-index változás mértékével nőnek. De milyen hatásai lehetnek ennek a gazdaság egészére? Vajon segíthet a költségvetés problémáin vagy továbbiakat generálhat?
A költségvetési hiány gyarapodása
Mielőtt elmerülnénk az inflációkövető adózás egész gazdaságot érintő potenciális hatásaiban, tekintsük át, hogy mely tényezők terelhették a döntéshozókat a fiskális kreativitás irányába.
Forrás: Portfolio
A fenti grafikonon látható, hogy 2020-ban – a koronavírus járvány következtében sok másik országhoz hasonlóan – jelentősen nőtt a költségvetési hiány Magyarországon is. Ez ugyan a legtöbb európai országban szintén megtörtént, de hazánkban fokozta a helyzetet a monetáris és fiskális politika világgazdasági folyamatokhoz való gyenge alkalmazkodása, amely többek között az elharapódzó infláció formájában testesült meg. Ennek következtében a magyar fiskális politika tervszerű cselekvés helyett jellemzően csak reagált az éppen jelentkező problémákra.
Ezen reakciók hatásai sokszor bizonytalanok voltak és több esetben további terhelést jelentettek a költségvetés számára: gondoljunk csak a 2022-ben bevezetett kamatstopra, az energiaválság miatt is egyre nehezebben tartható, majd részlegesen megszűnő energiatámogatásra, az ingatlanokkal kapcsolatos támogatásokra, illetve a választásokkal összefüggő költekezésekre.
A 2020-as évek elején történtek (vírus, keresleti és kínálati ingadozások, geopolitikai feszültség, energiaválság) fényében - a magyar gazdaságpolitika hiányosságait is figyelembe véve - nem meglepő a hazai gazdasági teljesítményben bekövetkező nem drasztikus, de jelentősnek mondható lefordulás. Ezek együttesen járultak hozzá a magas GDP arányos államadósság ragadósságához a koronavírus járvány utáni években.
Forrás: Portfolio
EU tagállamként Magyarországra is vonatkoznak a Stabilitási és Növekedési Paktum rendelkezései. Emiatt a 2023-ban 73.5%-on álló GDP arányos bruttó államadósság és a 6.7%-os költségvetési deficit következtében, az Európai Bizottság által a 2024-es európai szemeszter tavaszi csomagjában Magyarországot túlzott deficit eljárás alá vonták.
A koronavírus járványt követő gazdasági turbulenciára tekintettel szüneteltek az efféle eljárások, viszont hazánk mutatói ez idő alatt tovább romlottak. Ezesetben az adott gazdaságnak évi 0.5%-os GDP-hez viszonyított kiigazítást kell tennie mindaddig, amíg a költségvetési deficit a GDP 3%-a alá nem csökken.
Ilyenkor elengedhetetlen, hogy a kormány elkezdjen kevésbé bőkezűen bánni az allokálható bevételeivel, melynek esetleges következménye lehet az adórendszert érintő szigorítások is.
Inflációkövető adózás Magyarországon kívül
Nemzetközi szinten az infláció figyelembevétele az adóterhek meghatározásakor nem újkeletű dolog, bár gyakorlati alkalmazásának célja és mikéntje teljesen más, mint Magyarországon.
Az Egyesült Államokban például – de több országban is – a személyi jövedelmet terhelő adó megállapításakor az inflációt is figyelembe veszik. A személyi jövedelemadó mértéke progresszív módon változik a jövedelem növekedésével. Az egyes sávokat „tax bracket” névre keresztelték. A különféle sávok határait évente újra számolja az IRS a rendelkezésre álló árszínvonal változás adatok alapján, ezáltal elkerülve, hogy egy adófizető pusztán az infláció növekedése miatt magasabb adósávba kerüljön („bracket creep” jelenség elkerülése) és biztosítva a reáljövedelmek kvázi-konstans szintjét.
A magyar adórendszerbeli inflációt is figyelembe vevő változás – mint láthatjuk – nem a reáljövedelmek állandóságát szolgálja, hanem az infláció által reál értékben csökkenő, konkrét összegben meghatározott adókból befolyó állami bevételeket szándékolja reál értékben stabilizálni.
Az eddigi szabályozás jellemzői
Bár a jövedéki adó minimumáról az egyes jövedéki adóköteles termékek esetében az Európai Unió rendelkezik, azok konkrét mértéke a tagállamok döntéshozóinak belátására van bízva. Magyarországon – a 2020. január 1-én hatályos jövedéki adótörvény szerint – a meghatározott termékek előállításával egyidejűleg, illetve harmadik országból vagy az EU területéről hazánk területére való behozatalkor keletkezik. A jövedéki adót az importőrök, illetve a gyártók fizetik meg, de az beépül a termékek árába is.
A cigaretta jövedéki adójának változása
Forrás: NAV
Mint a fenti grafikonon látható, a jövedéki adó növelése az elmúlt évtizedben jelentős volt a cigaretta esetében: ezer darabonkénti minimum értéke 2015 és 2024 között 49.3%-kal 41 800 forintra nőtt. A gázolaj jövedéki adó emelkedése az említett időszakban valamivel mérsékeltebb volt: a 2015-ös 97.35 forintról 2024-re 142.9 forintra ugrott literenként, ez 46.8%-os növekedést jelent.
Összehasonlítás képpen a 2015 és 2024 közötti időszakban a kumulált árszínvonal emelkedés 65.7%-os volt. A cégautóadó, a regisztrációs adó és a gépjárműadó ugyan bizonyos szempontok alapján szigorodott, mértékében 2015 és 2024 között jelentős változás nem történt.
Ezek alapján – ha az említett adóterhek a KSH által jelentett fogyasztóiár-index alakulásának függvényei lettek volna – a gépjármű használat költségei jelentősen nőttek volna, valamint nagyobb mértékben nőtt volna a jövedéki adó is a nem inflációhoz kötött módszerhez képest.
Gondolatkísérlet az új adórendszerrel
A fentiek alapján két forgatókönyvet különböztethetünk meg a rendelet potenciális hatását vizsgálva: az egyik, ha sikerül az inflációt az MNB által ideálisnak tartott 3% közelében tartani, a másik pedig, ha nem. De sajnos a helyzet ennél komplexebb, ugyanis az új adórendelet teljes gazdaságra kifejtett hatása sokkal inkább függhet a várt inflációtól, illetve az ezzel kapcsolatos bizonytalanságtól, mint a ténylegesen megvalósulótól.
Maga a kiigazítás ex-post jellegű, azaz múltbeli adatok alapján történik, viszont a gazdasági szereplők döntései ex-ante jellegűek, azaz a jövőbeli, várt adatoktól függenek nagy mértékben. Ezt az ex-ante jelleget kedvezőtlenül kilendítheti az ex-post adatoktól való félelem. De mégis mi adna okot az inflációtól való félelemre? Hiszen az elmúlt hónapokban csökkenést mutatott a fogyasztóiár-index emelkedés, az MNB kamatot vágott, véget értek a nehézségek. Vagy mégsem?
Jelenleg a fogyasztói árindex és a maginfláció enyhe divergenciát mutat
Forrás: Portfolio
Nos, a magyar kormány a közelmúltban sokak által kétségekkel fogadott gazdaságpolitikai célokat fogalmazott meg, mint például az 1 millió forintos bruttó átlagbér 2-3 éven belüli elérése, a 2025-ös és a 2026-os gazdasági évre 3-6%-os GDP növekedés és emellett a GDP arányos államadósság 70%-ra csökkentése. Ezek mind nemes célok, viszont a gazdaság jelenlegi mutatói aggodalomra adhatnak okot az elérés mikéntjével kapcsolatban.
Magyarország az utolsó két negyedév adatával ismét technikai recesszióba került
Forrás: Portfolio
Az elmúlt negyedévekben a magyar gazdaság teljesítménye a várakozásoktól elmaradt, amely miatt több tényező is okolható, viszont akármi is a legfőbb ok, az áthúzódó hatás jelensége a 2025-ös értékre is nyomást gyakorolhat. A várakozásokhoz képest visszafogott gazdasági növekedés kombinálva a hirtelen, mondhatni mesterséges béremeléssel és a 3-6%-os GDP növekedés elérésének „kényszerével”, kiegészítve a 2026-os választások előtt várhatóan megemelkedő költekezéssel csökkentheti az infláció alakulását illető túlzott optimizmust, valamint az államadóssággal kapcsolatos tervekre is árnyékot vethet.
Emellett tovább fokozhatja az esetleges inflációs kétségeket a gazdasági növekedés és a külföldi működőtőke bevonzása érdekében sokak által gyengülésre ítélt forint, az ezzel kapcsolatos jóslatokat már láthatjuk is beteljesedni.
Az előbbi bekezdések fényében érdemesebb az esetleges inflációs bizonytalanságok forgatókönyvével foglalkozni – már csak azért is, mert a maginfláció és a szolgáltatás infláció az általános árszínvonalnövekedés csökkenése mellett még ragadósságot mutat.
Ez alapján tegyük fel, hogy az infláció nem száll el, de valamivel emelkedik és a 3%-os MNB cél felett stabilizálódik. Ezesetben az említett tételekből (jövedéki adó, gépjármű adó, regisztrációs adó) származó állami adóbevétel feltételezhetően nőni fog, amely a GDP arányos államadósság csökkentési tervekkel ugyan összhangban van, de ez a bevétel növekedés csak a következő évben, az adókorrekció után jelentkezik.
Viszont egy ilyen forgatókönyv potenciálisan visszavetheti a fogyasztást a gazdasági szereplők új rendszerrel kapcsolatban jelentkező bizonytalansága miatt, a költési hajlandóság csökkenésén keresztül. Ez a fogyasztás csökkenés ugyan hosszú távon az infláció mérséklődése irányába mutat, viszont az adóbevétel növekedéssel szemben ez a hatás kvázi azonnal ronthatja a gazdasági teljesítményt és csökkentheti az állam áfa bevételeit is – mint ahogy azt a 2022-2023-as időszakban az igencsak turbulens hazai gazdasági körülmények következtében is láthattuk. Erre a forgatókönyvre a jelenlegi GDP és államadóssági adatokat figyelembe véve nemigen volna szüksége a magyar gazdaságnak.
További potenciális következmény a növekvő étlapköltség és itt nem feltétlenül az „újra árazásra” kell gondolni: nő a gazdasági szereplők pénzügyi tervezésének komplexitása és kiszámíthatatlansága, nő a fogyasztói bizalmatlanság, valamint az adózás számviteli aspektusai is bonyolultabbá válhatnak az automatikusan változó adóterhekkel. Ezek mind csökkenthetik a gazdasági hatékonyságot a tranzakciós költségek növekedésén keresztül, amelyek negatív hatást gyakorolhatnak a gazdasági növekedésre.
Triviális következmény, de a jövedéki adó esetleges emelkedése tovább bővítheti a magyar árnyékgazdaságot, amely szintén csökkentheti az állami adóbevételeket.
Ezek mellett az egyik legsúlyosabb lehetséges következmény: a „rekurzív”, azaz az önmagát gerjesztő infláció (a rekurzív infláció nem egy általánosan elfogadott közgazdaságtani kifejezés, kizárólag a szerző szójátéka az adott helyzetre). Az inflációkövető adózás a gépjárműhasználat jövőbeli költségeit többszörösen is érinti – nem csak a magánszereplőkét, hanem a cégekét is, kiemelten a logisztikai területen tevékenykedőkét.
Ennek potenciális velejárója, hogy nem is szükséges, hogy magas legyen a múltbeli, mért infláció, elég, ha a vállalatok várakozásai a jövőbeli inflációval kapcsolatban nőnek vagy éppenséggel bizonytalanok, az még az inflációval történő adóteher korrekció előtt is áremelkedést okozhat a gazdaságban, a jövőbeli infláció miatt növekvő adóterhektől való félelem következtében.
Tehát a rendszer magával hordozza annak a lehetőségét, hogy a farkába harapjon a kígyó, azaz a „rekurzív” inflációt.
A hatást tovább erősítheti a november 19-én tett bejelentés, mely szerint a cégautó adó és a dohánytermékek jövedéki adója – melyek inflációkövető jellegüket csak 2026-tól veszik fel – az előbbi esetében 20%-kal, míg utóbbi esetében 8%-kal nőnek 2025-ben.
A helyzet érdekessége, hogy az előbbi változások 2025-ös évre vontakozó infláció növelő hatását az MNB a 2024. decemberében megjelent elemzésében maga is elismerte: az iromány szerint az infláció követő adózás 2025-ben önmagában 0.3%-kal emelheti az inflációt - első sorban a jövedéki adó változása miatt. Arra az elemzés nem tér ki, hogy bizonytalanabb gazdasági környezetben vagy kevésbé kiszámítható inflációs pálya esetén mekkora lehet ugyanennek az “infláció prémiumnak” a mértéke az új adórendszer következtében.
A figyelmes olvasókban felmerülhet a kérdés: a fogyasztás csökkenése és a „rekurzív” infláció jelensége nem ellentmondásos egymással? Rövid távon nem, ugyanis amennyiben a gazdasági szereplők bizalma jelentősen megrendül az MNB infláció kontrolláló képességében és „elszálló” inflációra számítanak, az a vállalatok esetében áremelést eredményezhet, annak érdekében, hogy megőrizzék profitmarzsukat a növekvő adóterhek mellett.
Ezzel szemben a fogyasztók elővigyázatossá válhatnak és visszafoghatják kiadásaikat, attól tartva, hogy a jövőben jövedelmük nagyobb részét kell adófizetésre fordítaniuk. Az ilyen rövid távú divergencia egymással ellentétes módon hathat az inflációra: a vállalatok növekvő adóterheinek fogyasztókra való áthárítása növelheti a fogyasztói árakat és ezáltal előidézheti a „rekurzív” infláció jelenségét, viszont ha a gazdasági szereplők bizonytalansága miatt csökken a fogyasztás, az határt szabhat a vállalatok áremeléseinek.
Ezen levezetés alapján a vállalatok áremelései miatt bekövetkező „rekurzív” inflációt ugyan limitálja a fogyasztás csökkenése, de ez egyrészt a vállalatok marzsainak romlásához vezethet, másrészt a lakossági fogyasztásra is negatív hatást gyakorolhat.
Amennyiben az MNB a túlzónak nevezhető kormányzati ígéretek ellenére is képes a 3%-os cél környékén tartani az inflációt, az sokat árnyal a helyzeten, de még így sem nevezhető kockázatmentesnek az új rendszer. Ezesetben a vállalatok és a fogyasztók viselkedése kevésbé lesz befolyásolva a bizonytalanság miatti „ijedség” által, viszont a gazdaság ciklikus természete továbbra is megmarad.
Ebből következik, hogy lehetnek még a jövőben turbulens időszakok, vitatható MNB döntések, valamint aggodalomra okot adó gazdasági adatok. Vagyis hiába képes az MNB a közeljövőben stabil inflációs környezetet teremteni, előbb utóbb terítékre kerül a gazdasági szereplők „megijedése” és ez a kezdetekben felvázolt folyamatokat indíthatja el.
Hogyan tovább?
A magyar gazdaság jelenlegi mutatói miatt több, mint valószínű, hogy a 3-6%-os gazdasági növekedés 2025-ben és 2026-ban, az ígért béremelések, a GDP arányos államadósság csökkentése, az EUR/HUF árfolyamstabilitás és az infláció 3%-os célszint közelében tartása együttesen nem lesz lehetséges, főleg nem ilyen rövid időtávon.
Esélyes, hogy a kormány a 2022-eshez hasonló taktikát fog folytatni a 2026-os kampányhoz közeledve, azaz próbálja növelni az lakosság elkölthető jövedelmét, valamint az említett GDP növekedés tervezett alsó határát tartani és bízik majd abban, hogy a világgazdasági események olyan módon fognak alakulni, hogy az infláció ne harapóddzon el annyira, mint a 2022-es választásokat követően a hasonló taktikák következtében.
Ezek tükrében elképzelhető, hogy a választásokig az államadósság csökkentés iránti eltökéltség háttérbe fog szorulni, ugyanis az lényegében feltételezné a gazdasági szereplők elkölthető jövedelmének mérséklését, amely nem gyakori lépés a magyar országgyűlési választások előtti időkben.
A fentiekből kiindulva kétséges, hogy Magyarország esetében a GDP arányos államadósság csökkentésének elsődleges módja a magyar vállalkozások és magánszemélyek adóterheinek automatizált növelése volna, főleg egy potenciális rendszerkockázatot hordozó módszerrel.
Ehelyett az Európai Bizottság az országspecifikus ajánlásaiban az állami allokátor szerep funkcióinak csökkentését, és a piaci alapú verseny promótálását szorgalmazza a magasabb gazdasági termelékenység és a hiánycélok elérése érdekében.
Az EU több országában is problémát jelent a magas költségvetési hiány.
Forrás: European Economic Forecast
Összességében az új inflációkövető adórendszer bár nem feltétlenül hordoz gyorsan és objektív módon azonosítható súlyos kockázatokat, ugyanakkor felmerülnek vele kapcsolatban olyan szempontok, amelyek a rendszert destabilizálhatják és további gazdasági problémák okozói lehetnek. Hosszú távon elkerülhetetlen, hogy az elkölthető jövedelmet piaci alapon szándékoljuk növelni, illetve figyelembe kell venni azt is, hogy a jelenlegi fiskális rendszerek lényegében egész Európában újabb és újabb problémákkal szembesülnek, melyet a fenti ábra is szemléltet. Ezek megoldása vélhetően nem az ad-hoc változtatásokban, hanem hosszú távon a teljes restrukturálásban rejlik.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik, ezért a cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Comments