top of page

Az egyenlőtlenség által leszünk egyenlőbbek?

Botka Lora

1990-ben 2 milliárd ember élt a szegénységi küszöb alatt, vagyis keresett kevesebbet naponta, mint 2,15 dollár. Ezt a számot 2024-re a globalizáció, szabad kereskedelem és általában a gazdasági és technológia fejlődés 700 millióra redukálta. Egyesek ennek ellenére felteszik a kérdést: Miért kell ennek a folyamatnak egy állandó hajtóerejével és egyben mellékhatásával – az egyenlőtlenséggel – együtt élnünk?

Amit a közgazdászok egyenlőtlenség alatt értenek

Gazdasági egyenlőtlenség alatt a jövedelem és vagyon egyenlőtlen eloszlását értjük. Ugyan az egyenlőtlenséget gyakran emlegetjük a szegénység kapcsán, mégis fontos, hogy elválasszuk a két fogalmat.

Az Egyesült Államok példája jól mutatja, hogy a világ legnagyobb gazdaságai is küzdenek társadalmi szakadékokkal, amely a vagyon és jövedelem egyenlőtlen eloszlásából ered. Az USA esetén a leggazdagabb 10 százalék birtokolja az összvagyon majd 70 százalékát, míg az alsó 50 százalék, csupán a vagyon 2-3 százalékával rendelkezik.

Mindez részben olyan folyamatoknak az eredménye, amelyek ugyanakkor milliók felemelkedését tették lehetővé. Így ha a gazdasági egyenlőtlenségről akarunk vitázni, talán nem is olyan egyértelmű, hogy célunk-e egyáltalán ennek az egyenlőtlenségnek a megszüntetése, vagy éppen erre van szüksége a gazdaságnak.

„The triumph of globalization and market capitalism has improved living standards for billions while concentrating billions among the few.”

-          Richard Freeman

Mindig is volt egyenlőtlenség, miért beszéljünk róla éppen most?

A 2020-as év fordulópontot jelentett az egyenlőtlenség elleni harcban, bár nem úgy, ahogy reméltük. A koronavírus járvány amellett, hogy milliók életét követelte - gyakorta a háztartások kenyérkeresőinek - a megélhetési költségek emelkedéséhez és a súlyosbodó munkanélküliséghez vezetett, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy 2024-re közel 5 milliárd ember lett szegényebb (ér kevesebbet a vagyona), mint a pandémiát megelőzően.

Mindeközben a világ öt leggazdagabb embere több mint duplájára növelte a nettó vagyonát, amely 2020-ról 2024-re, kb. 14 millió dollár jövedelmet jelentett számukra óránként. Összességében a világ milliárdosai 3,3 billió dollárral lettek gazdagabbak 4 év alatt.

A World Bank szerint az elmúlt pár évben a legnagyobb növekedést tapasztaltuk meg az egyenlőtlenségben és szegénységben a második világháború óta, és ez tendencia jól kirajzolódik, ha vetünk egy pillantást az egyenlőtlenség egyik fontos mérőszámának, a Gini index alakulására.

A Gini index a jövedelem eloszlását vizsgálja. Értéke 0 és 1 között mozog, minél közelebb van a nullához, annál kisebb az egyenlőtlenség az adott populáción belül. Forrás: World Inequality Database
A Gini index a jövedelem eloszlását vizsgálja. Értéke 0 és 1 között mozog, minél közelebb van a nullához, annál kisebb az egyenlőtlenség az adott populáción belül. Forrás: World Inequality Database

Az elmúlt közel két évtized ugyan javulást hozott a globális egyenlőtlenség terén, hiszen a 2000-ben még 0,7 feletti Gini index 2022-re 0,67-re mérséklődött, ám arra is felfigyelhetünk, hogy 2020-ra újból emelkedni kezdett a mérőszám értéke. Észrevehetjük azt is, hogy míg a globális jövedelmi egyenlőtlenség terén javulást mutatott a Gini index alakulása, addig bizonyos országok esetében meredek emelkedésbe kezdett. Kiváltképp jól látható ez az Egyesült Államok esetében.

Hogy megértsük miért látunk ellentétes irányú trendet a globális egyenlőtlenség alakulásában és az egyes nemzetek egyenlőtlenségének alakulásában érdemes lehet egy kis kitekintést tennünk.

 

A 19. század elején a világ majd 80 százaléka, mai szemmel nézve extrém szegénységben élt. Nehéz akkor globális egyenlőtlenségről beszélni, mikor a népesség nagy részének az elegendő táplálék megszerzése is kihívást jelentett. Kevesebb, mint 200 év alatt azonban az ipari forradalom által a fejlettebb országokban a feudális eredetű társadalmi struktúra felbomlásával kialakult a dolgozó középosztály és a tőkés vállalkozói réteg.

Mindeközben Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsia más országaiban továbbra is a szegénység jellemezte a népesség túlnyomó részét. Az első és második világháború, illetve a nagy gazdasági világválság az egyenlőtlenség ideiglenes visszaesését hozta. A háborúk okozta pusztítás utáni restrukturálás a társadalom szintjén is megjelent és az állam fokozott beavatkozását igényelte, ez pedig a középosztály megerősödését eredményezte. 

A legnagyobb jövedelmi decilisbe tartozók részesedése az összjövedelemből globálisan és egyes országokban. Forrás: World Inequality Database
A legnagyobb jövedelmi decilisbe tartozók részesedése az összjövedelemből globálisan és egyes országokban. Forrás: World Inequality Database

A fenti ábrán figyelemmel követhetjük, hogy a teljes adózás előtti jövedelem hány százaléka tartozott a felső 10 százalékhoz (jövedelem alapján rangsorolva). Az ábráról leolvasható a 80-as évek neoliberalizmusának hatása is, amely elvetette az előző évtizedek jólléti államainak ideológiáját és a globalizáció, a dereguláció, illetve privatizáció zászlaját tűzte ki többek között az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is.

A 2000-es évektől azonban egy érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek. A világban csökkenő tendenciát mutatott a jövedelem koncentrációja, ugyanakkor egyes országok esetén tovább növekedett az egyenlőtlenség. A jelenség hátterében főképp az Ázsiában található, korábban szegény országok elmúlt 30 évben történt jelentős fejlődése állt. Ezek az országok a világ népességének jelentős részét adják és néhány évtizede még nagy részüket a legalsó jövedelmi hányadok egyikébe soroltuk volna.

Kiváló példa Kína és India, amelyek esetén megfigyelhető, hogy a gazdasági fejlődés hogyan hozta el a hatalmas társadalmi szakadékok korszakát az országban, de ugyanakkor csökkentette a globális szintű és nemzetek közötti egyenlőtlenséget. Kína Gini indexe 1990-ben 0,32 volt, míg 20 év elteltével – ami alatt a legdinamikusabb növekedést produkálta – 0,44-re ugrott az értéke.

Az egyes jövedelmi percentilisekhez tartozó reál-jövedelemnövekedés 1988 és 2008 között. Forrás: Global Income Inequality by the Numbers: in History and Now (Branko Milanovic)
Az egyes jövedelmi percentilisekhez tartozó reál-jövedelemnövekedés 1988 és 2008 között. Forrás: Global Income Inequality by the Numbers: in History and Now (Branko Milanovic)

A fenti ábra Branko Milanovic tanulmányából, a globalizáció és a szabad kereskedelem hatását illusztrálja úgy, hogy a reál jövedelem növekedését mutatja be, a globális jövedelmi percentilisek függvényében 1988 és 2008 között. Az ábrán – amely elefántgörbeként vált ismertté – látható, hogy a felső 1 százalék jövedelme a két évtized alatt, több, mint 60 százalékkal emelkedett, ám meglepő, de ennél is magasabb ugrás volt tapasztalható az ötvenedik és hatvanadik percentilis esetében.

Itt található Kína, India, Indonézia, Brazília, de Egyiptom középosztálya is. A globalizáció nyertesei tehát a fejlődő országok középosztályai, akik esetében akár 80 százalékkal is megnőtt a reáljövedelem, és akik a Föld népességének nem kicsiny részét teszik ki.

Kik a vesztesei ennek a folyamatnak? Ők a hetvenötödik és kilencvenedik percentilis között találhatóak, és nem mások, mint korábbi kommunista országok felső-közép osztálya, egyes Latin-amerikai országok lakosai, és a fejlett országok alsó-középosztálya.

Ugyan a legszegényebb 5 százalék reál jövedelme nem változott, az alsó harmad jövedelme mégis nőtt, 40-70 százalékkal, és ez az, ami lehetővé tette, hogy ma már „csupán” 700 millió embert tartunk számon az extrém szegénységben élők között, továbbá azt, hogy a globális Gini index értéke az ezredforduló után elindult lefelé. Ám ennek az árát a dinamikus fejlődésen átment országok Gini indexén is nyomon követhetjük.

Ugyan 1988-ban a medián jövedelemmel rendelkező kínai csupán a világ 10 százalékánál volt gazdagabb, húsz év múlva már a világ lakosságának több, mint felénél gazdagabb lett. De eközben Kína Gini indexe meredeken emelkedett, ahogyan India és az USA mutatószáma is.

A globális egyenlőtlenség mérséklődésének és a szegénység csökkenésének az ára a nemzeteken belüli egyenlőtlenség megugrása volt. 
 

A COVID-19 hatása az egyenlőtlenségre

A COVID-19 járvány az egész világon kifejtette a hatását, ám nem mindenki viselte ugyanolyan mértékben a pandémia okozta nehézségeket. A Globális Dél országaiban nem csupán a vírus vezetett több ezer halálesethez. A karantén és lezárások voltak azok, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentették. A munkanélküliség az éhezést jelentette, és azokban az országokban, ahol a lakosság jelentős része feketén dolgozik az állami támogatás, kevesekhez jut el.

A szegénységből való kijutás talán egyetlen lehetőségére, az oktatásra is olyan hatást gyakorolt a pandémia, hogy évtizedek alatt elért haladást tehetett semmissé. Afrikában több mint 200 millió iskolás korú gyerek maradt ki az oktatásból lezárások miatt, sokuk valószínűleg végleg. A szélsőséges szegénységben élők száma a főként a pandémia közvetett és közvetlen hatásai miatt 2019-ről 2020-ra nagyjából 11 százalékkal nőtt.

A szegénységi küszöb alatt élők számának alakulása 1990-óta. Forrás: World Bank
A szegénységi küszöb alatt élők számának alakulása 1990-óta. Forrás: World Bank

Nem csupán az extrém szegénységben élőket érintette azonban drasztikusan a pandémia, az átlagembert is. Azonban, míg az átlagos fogyasztó az élelmiszer, illetve energiaárak növekedésével küzdött, addig bizonyos nagyvállalatok az alacsony kamatkörnyezet és fiskális beavatkozás adta lehetőségekkel nem csupán átvészelték a pandémiát, de még növelték is a vagyonukat.

Reflektálja ezt az S&P500 28,7 százalékos emelkedése is 2021-ben. Egy Oxfam által készített 2024-es tanulmány (Inequality Inc.) szerint 2023-ban a világ 148 legnagyobb vállalata 1.8 billió dollár eredményt ért el összesen, amely 52 százalékos növekedésnek számít a 2018-2021-es időszak átlagos profitszintjéhez képest.

Sejthetjük, hogy ez a jövedelem nem az átlagembernél kötött ki. Miközben a dolgozóik bére – már akiket nem bocsátottak el – az inflációt sem tudta követni, ezek a vállalatok hatalmas vagyonnövekedést voltak képesek elérni. Mindez ahhoz vezetett, hogy a korábbi egyenlőtlenségek még inkább kiélesedtek a pandémia óta.

Kell-e változtatni?

A fentiek alapján valószínűleg sokak úgy gondolják, hogy rendben van ez így, hiszen lehet, hogy néhányan irreálisan meggazdagodtak, de mégis: a nagy többség ma jobban él, mint 30-50 évvel ezelőtt. Az egyenlőtlenség motiválja a gazdaság szereplőit a tanulásra, a munkára és az innovációra, ezzel növelve a teljesítményt.

Gondoljunk csak a progresszív adórendszer ellen gyakran felhozott érvekre. Miért dolgozna valaki keményebben, találna ki új megoldásokat, ha az ebből származó többletjövedelem sosem lesz az övé? Arról nem is beszélve, hogy a megszerzett vagyont lehet fordítani beruházásra, munkahelyek megteremtésére, kutatásra és karitatív célokra.

Ez az amit, „trickle-down economics”-nak nevezünk. Ez az elgondolás vezérli a kisebb adókulcsok bevezetését, és sokszor a recesszió idején a vállalati szektor stimulálását is, ahelyett, hogy direkt módon a háztartások jutnának támogatáshoz. Hiszen a nagyobb output által közvetetten, az átlagember is jobb kondíciókat élvezhet majd. A gondolatmenet alkalmazását már globális szinten is nyomon követhettük.

Nem azzal van tehát a probléma, hogy létezik vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség, hanem ennek extrém mértékével, amely károsabb hatást gyakorolhat a társadalomra – és hosszú távon a gazdaságra – mint a felső 1 százalék megadóztatása és a vagyon ésszerű újra-allokálása.

Amikor a tőke jelentős része néhány szereplő kezében összpontosul, a gazdasági lehetőségek és az erőforrások elosztása olyan szinten torzul, hogy gátolja az innovációt, a társadalmi felemelkedés lehetőségét és a szélesebb rétegek érvényesülését. A társadalom akkor működik hatékonyan, ha a vagyon újraelosztása olyan módon valósul meg, hogy elősegíti az előbb említetteket, de nem akadályozza a szabad értékteremtést.

Ha egy évben csupán plusz 5 százalék adót vetnénk ki a világ multimilliomosainak és milliárdosainak vagyonára, akár 2 milliárd embert emelhetnénk ki a szegénységből, finanszírozhatnánk a humanitárius törekvések deficitjét, 10 éves tervet hozhatnánk létre az éhezés megszüntetésére és hozzáférhetővé tehetnénk az egészségügyi ellátást mindenki számára. Ez az a pont, amelyen az egyenlőtlenség már nem a motivációs tényező szerepét tölti be, hanem a jobb világ létrehozását akadályozza.

A „tricke-down economics” továbbá arra alapozza a létjogosultságát, hogy a nagyobb output és növekedés be fog következni. És akkor amikor bekövetkezik, mindenkinek jobb lesz.

Ezzel az a probléma, hogy még ha hosszú távú célként a növekedést tűzzük is ki, a pandémia megmutatta, hogy egy ideiglenes visszaesés milyen hatással lehet a szegénység elleni harcra, hogyan fordíthatja vissza a korábbi haladást.

Amíg a globális jólét elérésének egyetlen módját a hosszú távú növekedésben és stabilitásban látjuk, addig minden egyes válság több ezer továbbra is extrém szegénységben élő ember halálával és még mélyebbre süllyedésével fog együtt járni.

Előfordulhat, hogy itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük az egyenlőtlenségről kialakított elgondolásunkat.

A helyes megoldás felé vezető út sokféle lehetőséget kínál, de konszenzus hiányában nehéz kijelölni egyetlen helyes irányt. A hagyományos növekedésorientált gazdaságpolitikai megközelítések kudarcai – amelyeket a közelmúlt válságai csak még nyilvánvalóbbá tettek – egyre nagyobb figyelmet irányítanak az alternatívákra. Az olyan törekvések, mint az újraelosztás reformja vagy az univerzális alapjövedelem továbbra is vitatottak, de talán lehet akkor is a közös cél egy olyan gazdasági rendszer, amely hosszú távon nem csak növekedést, hanem valódi, fenntartható jólétet hoz mindenki számára.



 


Comments


  • Grey Facebook Icon
  • Instagram
  • Grey LinkedIn Icon

© Long Story Short Blog

bottom of page