Az elmúlt fél évszázad csodájaként tartják számon Kína gazdasági növekedését. A szakértők nem azon vitáztak, hogy megelőzi-e az USA-t GDP-ben, hanem hogy mikor. Az évek során azonban egyre távolabbi időpontokat jósoltak, a kezdeti 2030 kitolódott 2035-re, majd jelenleg további tíz évet kell várni, ha egyáltalán bekövetkezik ez a fordulópont. Annak érdekében, hogy következtetni lehessen a jövőre, először betekintést kell nyerni a múltba, meg kell érteni az eddigi növekedés motorját, illetve a kínai gazdaság működését.
(Forrás: pexels.com)
Az elmúlt ötven év növekedése
A 20. században a kínai társadalmat rendkívül alacsony életszínvonal jellemezte, majd a 70-es évek végétől elkezdett javulni a helyzetük. Ez a nyugat felé nyitásnak volt köszönhető, azonban megmaradt az autoriter rendszer. Létrejött egyfajta társadalmi szerződés a kínai nép és a vezetés között, amely szerint a népesség nem bánja a liberális értékek hiányát, de elvárnak egy tartós életszínvonal növekedést. Ezért olyan fontos a kínai kommunista pártnak a folyamatos GDP növekedés, amiért szinte bármit megtesznek évről évre.
(Forrás: Macrotrends https://www.macrotrends.net/countries/CHN/china/gdp-growth-rate)
Célként ki lett tűzve az éves 5,5%-os gazdasági növekedés, amelyet könnyedén elértek, tekintve a hatalmas népességet. Viszonylag könnyű receptje volt a sikernek, csak minél több állampolgárt be kellett vonni a GDP termelésbe munkahelyteremtés által. Ehhez kapcsolódik, hogy a nyugati vállalatok ide szervezték ki gyártási tevékenységeiket, a hatalmas és olcsó munkaerőkínálat miatt.
A teljes mértékben piaci gazdaságon alapuló országokkal ellentétben a kínai állam előre kijelöli a növekedés mértékét, majd meghatározza az egyes régiók elvárt teljesítményét. A csavar a történetben abban rejlik, hogy amíg az egyes régiók kapnak egy célszámot, amelyet mindenképpen teljesíteni kell az év során, addig a Peking által beszedett adókból nullát, vagy ahhoz közelítő, minimális összeget kapnak a feladatukra.
A tartományoknak innentől a saját kreativitásukra kell támaszkodniuk, hogy teljesítsék az elvárt növekedést. Amíg demokratikus országban nem szokatlan, hogy egyes időszakokban nem bővül a gazdaság, addig Kínában ez nem elfogadható opció, ezért a régiós önkormányzat kénytelen olyan rövid távú terveket készíteni, amely az adott évben ugyan növeli a GDP-t, de a következő évek során haszontalannak bizonyul. Nem véletlenül épül meg a sokadik vasúti sín ugyanazon két kisváros között, a sokadik híd egy folyó felett, számtalan kihasználatlan reptér, vagy a sokadik üresen álló lakás. Az adatok szűk körű szolgáltatása miatt nem lehet pontosan tudni, hogy a kínai GDP valójában mekkora részét adják ezek a valójában értéktelen beruházások.
A beruházásokat a régió önkormányzatának kell finanszíroznia, mivel az adóbevételek erre nem elégségesek, ezért alternatív forrásokat kell találni. Bevett szokás, hogy az önkormányzatokhoz tartozó vállalatok kötvényeket bocsátanak ki, és az ebből befolyó pénzt fordítják a beruházásokra. Ezek a kötvénykibocsátások nem tartoznak bele a hivatalos államadósságba, ezért ennek a tényleges nagyságát rendkívül nehéz megbecsülni.
A kínai gazdaság 30%-át az ingatlanpiac teszi ki. Mivel az építkezés rövid távon hozzájárul a GDP-hez, így nem meglepő, hogy az állam nagy lehetőséget látott benne és hatalmas támogatást nyújtott hozzá. A vállalatok szinte ástak egy gödröt és eladták a jövőben ott megépülő lakásokat. Majd az abból befolyó összegeket és további hiteleket az újabb építkezések finanszírozására fordították, azt figyelmen kívül hagyva, hogy Kína lakossága is véges. Belátható, hogy mint minden Ponzi-séma, ez is fenntarthatatlan, így csak idő kérdése volt, hogy mikor fogynak ki a likviditásból a cégek, amikor már képtelenek lesznek megépíteni a megígért épületeket és kiegyenlíteni a hitelezők felé fennálló tartozásukat.
Ez a pont el is jött, amikor Kína bevezette a három vörös vonal politikáját 2020 augusztusában, amely korlátozta az ingatlanfejlesztők eladósodottságának megengedhető mértékét.
A jelenkori események
Kína jelenlegi legnagyobb problémája az ingatlanpiaci buborék. Sorra jönnek a bejelentések, hogy az egyes vállalatok nem tudják kifizetni a lejáró kötvényeiket. Az Evergrande még csődeljárási kérelmet is benyújtott az Egyesült Államokban, miután nem volt sikeres a hitelek újratárgyalása a kötvényesekkel, amely megmutatja, hogy valójában mekkora probléma van a szektorban. Még az 1,4 milliárd fős populáció sem tudja betölteni az üresen álló apartmanokat, amelyeknek a száma meghaladja a 7,2 milliós számot, illetve 650 millió négyzetmétert a Reuters tudósítása szerint.
(Evergrande részvényének árfolyamváltozása (2018-2023)
Forrás: Tradingview.com)
A kínai gazdasági növekedés alapja az olcsó munkaerő volt az elmúlt évtizedekben, azonban ahogy egyre magasabb az életszínvonal, egyre kevesebben hajlandóak alacsony jövedelemért dolgozni (ami a fő vonzóerő a nyugati vállalatok számára), valamint a fejlett gazdasághoz hasonlóan alakul a népességváltozás és a születésszám is. Az elmúlt fél évszázadban először 2022-ben csökkent a népesség, és a következő években folytatódni fog ez a tendencia. Kína egy-gyermekes politikája is negatív hatással volt a gazdaságra nézve, mivel az felgyorsítja az elöregedő társadalom felé vezető utat, nem meglepő, hogy az intézkedést kivezették és már a többgyermekes családtámogatások is megjelentek. Ezen felül rekordmagasságú a munkanélküliség az értelmiségi fiatalok körében, a kínai hivatalos adatok szerint elérte a 22%-ot, amely tekintve a forrás eredetének megbízhatóságát jóval magasabb ennél a számnál.
Mindezen demográfiai folyamatok hosszútávon kifejezetten negatívan érintik a gazdasági növekedés fenntarthatóságát, amelyért most Peking minden eszközével küzd.
Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség növekedése sem segít a kínai gazdaságnak, egyre több termék importját tiltja be az USA, a Taiwan-i feszültség során pedig nem érné a világot meglepetésként, ha a gazdasági háború egyre jobban kiéleződne.
Befektetői szempontból sem kedvező a helyzet az országban, mivel a kínai vezetés erősen szabályozza a külföldi beruházások működését. Egy kínai cégben egy külföldi befektető maximum 30%-os részesedést szerezhet, illetve a beruházásokhoz engedély szükséges. Továbbá nem vonzó tényező, hogy vállalatok vezetői tűnhetnek el egyik pillanatról a másikra, ahogy az az AliBaba alapítójával, Jack Ma-val is megtörtént, egy a kínai párttal való nézeteltérés következtében.
Konklúzió
A kitárgyalt okoknak köszönhetően a kínai gazdaság egy fenntarthatatlan növekedési pályán volt az elmúlt évtizedekben. Nagy valószínűséggel állítható, hogy nem fogja megelőzni az Egyesült Államokat, és nem lesz a világ legnagyobb gazdasága. A Kínai Kommunista Párt ezt próbálja szépíteni, azonban a társadalmi szerződés miatt kénytelenek lesznek elviselni a hatalmas ütemű növekedés visszaesését. Alternatívaként megjelenik a közeledés a nyugati piacgazdaságok működéséhez, azonban kérdéses, hogy így fenn tudna-e maradni a jelenleg is kormányzó kommunista párt. Ezt azonban nagy eséllyel nem fogja megkockáztatni a kínai vezetés, hiszen az ő elsődleges érdekük a hatalom megtartása, így valószínűleg csak idő kérdése és láthatja a világ a jelen rendszer részleges vagy teljes összeomlását.
Comentários